Itt vagy most
Egyéb 

Betiltották a tűzijátékot egy magyar városban

Végre megvan az első Magyar város, ahol betiltották a tűzijátékot! A magyar városban petíciót írtak alá és támogatást is szereztek annak érdekében, hogy egyetlen petárda, egyetlen tűzijáték se robbanhasson. A tiltás jelenleg november 1. és február 28. között van érvényben, tehát szilveszterkor sem lesz tűzijáték!   A tiltást Tatán vezették be, az ok pedig érdekes, egyben elgondolkodtató. Nem emberekről, hanem a Tatán élő madarakról van szó, amelyek minden évben rengeteg látogatót vonzanak. Az önkormányzat az Öreg-tónál telelő vadludak érdekében döntött a tiltásról, aminek a kutya-, illetve macskatartók is nagyon örülnek….

Read More
Egyéb 

Agyonlőttek egy ritka hóleopárdot, mert kiszabadult az állatkertből

Agyon kellett lőni egy nagyon ritka hóleopárdot. A nyolcéves Margaash még október 23-án lépett meg az angliai Dudley Állatkertből, ami már bezárt, így szerencsére nem voltak látogatók a parkban. A kép csak illusztráció A vizsgálat alapján a ragadozó emberi hiba miatt lógott meg, mert az egyik gondozó nyitva felejtette az állat ketrecének ajtaját. Derek Grove igazgató azt mondta, hogy az állatot azért kellett lelőni, mert bár mindent megpróbáltak azért, hogy visszacsalják, már sötétedett és az erdőben pedig bármikor eltűnhetett volna a hóleopárd. Ezzel pedig a lakosságot veszélyeztették volna – írja…

Read More
Egyéb 

Macs-karácsony – Dől a faaa! Mi a megoldás?

Hamarosan itt a karácsony, a macskások “rémálma”. Az év legszebb napja, amikor a macskák szemében  egy igazi játszótérré változik a lakás, a csillogó díszek és a fa egy igazi mennyország számukra. Hogy mit tehetünk ellene? Íme pár megoldás, hogy megóvjuk a díszeket és a nappali egyben maradjon! 😀 Hát nem gyönyörű ez a fa? Ugye? 😀 Na jó..  marad még egy megoldás. Tegyük a falra! Hát nem szuper? Így is élvezhetjük az ünnepeket! 😀 Na jó, vagy van egy végső megoldásunk is, zárjuk el ( mármint a fát) ! 😀…

Read More
Egyéb 

10 cuki dolog, amit csak a cicás gazdik tapasztalnak meg

Vannak dolgok, amiket csak a cicás gazdik érthetnek meg. Ha együtt éltél / élsz cicával, akkor ezek a képsorok biztosan ismerősek lesznek! 🙂 A hízelgő szeretet Amikor nyújtva marad a kis nyelve Amikor  a dorombolásával enyhíti a gondjaidat és ellazít Amikor meghallja a kaja hangját és felhagy minden tettével, csak arra koncentrál Amikor az egész lakást körbe-körbe rohangálja, mert épp rájött az 5 perc Hogy soha nem hagy egyedül, még ott  sem Amikor átölelve alszik el rajtad – nem számít hogy az nekünk mennyire kényelmes, mindig ő az első Amikor…

Read More
Egyéb 

10 érdekes dolog, amit talán nem tudtál a cicákról

Imádjuk a 4 lábú szőrös kis barátainkat, azonban vannak dolgok, amiket talán még nem is gondoltunk róluk. Nézzétek csak, hoztam nektek pár érdekességet! 🙂 A kismacskák azért alszanak sokat, mert a testük csak alvás közben képes növekedési hormonokat termelni.   Egy 9 éves macska az addigi életéből mindössze hármat tölt ébren. A macskák hallják a delfineket is. Több mint húsz izmuk van csak arra, hogy a fülüket mozgassák, amit 180 fokban el tudnak forgatni. És amit külön-külön is tudnak mozgatni. Az orruk mintázata annyira egyedi, mint egy emberi ujjlennyomat. Minél…

Read More
Egyéb 

Ilyen a macskák szemszögéből egy nap – 10 remek illusztráció!

Murat Gürdal Akkoç készítette a következő illusztrációkat, amelyek a macskák hétköznapi életét mutatja be. Íme, hogyan is látják ők a világot a saját szemszögükből! 🙂 Légyvadászat Kaja kunyerálás 🙂 Játékidő! Már megint itt ül a gazdi… 😀 Állatorvosi látogatás Végre az egyetlen nyugodt hely a ház körül, ahol nem zavarnak a gyerekek Mission: Impossible, avagy kajalopás idegenektől Játék a lézerrel Törésteszt Késő esti támadás, a hűtő tartalmának megszerzése céljából Forrás

Read More
Egyéb 

Macskák, akik elfoglalták a kutya fekhelyét – Nézd a kutyák reakcióját!

Bizony a cicák szeretnek uralkodni a kutyák felett. Nincs ez másképp akkor sem, ha a fekhelyükről van szó. Imádnak minden kényelmes pontot a házban, miért ne a kutya fekhelye lenne az? Nézzétek csak a reakcióikat! 🙂 Pont a méretem! 😀 forrás Kint  hideg van, és a főnök az ágyát kérte. forrás A macska ellopta az ágyamat. Elegem van belőle! forrás Az új kutyaágy remekül funkcionál. forrás A macska az ágyamban van, valaki szedje ki onnan! forrás Max karácsonyi ajándékával. Aztán 2 perc múlva … forrás forrás Mindig a macska győz… A macska…

Read More
- X